1033 Budapest,
Hajógyári Sziget 410.
Nyitvatartás H - V 8:00 - sötétedésig
 
 

Damian MacPherson

Damian MacPherson kereken nyolc éves volt, amikor szülei ösztökélésére elõször golfütõt fogott a kezébe, az angliai York pályáján. Nem volt ebben semmi rendkívüli, hiszen hasonló korú gyerekek tucatjai tették és teszik ugyanezt ma is. Ám az õ életpályája is bizonyítja, hogy a tehetség, a szorgalom és a kitartás képességei döntenek, arról, ki mivé válik a golf világában. Damian tizenegy évesen, már a Fulford Golf Club tagjaként elsõ versenyét 103 ütéssel fejezte be. Életében az volt az elsõ és mindmáig utolsó alkalom, hogy száz ütés felett játszott 18 lyukon. A tizenöt esztendõs kamasz, már 3 hendikeppel a megyei válogatott tagjaként szaporítja sikereit.

A gyõzelmek láttán a családi tanács úgy határoz, hogy Damian a golfra alapozhatja életét! Az ehhez szükséges tudnivalók megszerzése és elmélyítése érdekében assistant pro, azaz kezdetben amolyan mindenes lett a Pike Hills Golf Clubban, s még abban az évben megkezdte tanulmányait a nagy hagyományú Brit PGA (Professzionális Golfozók Szövetsége) tanfolyamán. Az alapos oktatás a golfjáték szó szerint minden területére kiterjedt: a pályaépítéstõl és karbantartástól a sérült ütõk javításán át a versenyszervezésig. Ám mindennek a középpontjában a GOLF: a játéktudás fejlesztése és e tudás átadásának tudománya állt! Damian –a tanulmányokban is jeleskedve- a szigetországban a harmadik legjobb eredménnyel fejezte be a PGA képzést, s ezzel elnyerte a Titleist ösztöndíját!

Mint minden fiatal játékos, aki valamilyen számottevõ eredményt elér a golfban, õ is híres profi játékos akart lenni. Ehhez azonban további fejlõdésre, még több munkára és jó edzõre volt szüksége a PGA immár egyik legfiatalabb, mindössze 17 esztendõs tagjának. A nagy tudású tréner, aki a következõ évek során átalakította és fejlesztette Damian játékát, Denis Pugh volt. A profik világában jól cseng a neve, korábban a ma már golfiskoláiról nevezetes David Leadbetter társa volt, majd önállósította magát. Olyan European Tuor-on szereplõ hírességek felkészülését irányította, mint Frank Nobilo, vagy Colin Montgomery. A Denis Pugh-gal való találkozás megváltoztatta a fiatal játékos életét. Állandó napirendje lett a több órás gyakorlás, a fizikai adottságait fejlesztõ, személyre szabott fitness programok a tornateremben és a rendszeres találkozók a sport-pszichológussal. A maradék idõben pedig: verseny – utazás – verseny – utazás....

Az angliai hideg elõl menekülve három egymást követõ telet Floridában töltött, edzett és versenyzett, s közben Davis Leadbetter kurzusait látogatta. A befektetett energia megtérült: 1994-95-ben megnyerte a PGA Assistant Bajnokságot, 1995-ben pályarekordot állított 66 ütéssel (-6) a Moortown Golf Club pályáján, 1997-ben pedig az Oulton Golf Clubban 64 ütéssel (-8) ugyancsak pályarekordot ért el. A regionális versenyeken aratott gyõzelmek mellett a Mastercard Tour-on való sikeres szereplése eredményeként 1997-ben megkapta a várva-várt „belépõt”, a Challenge Tour-ra jogosító kártyát!

Ám amennyire vágyott, arra hogy igazi Tour játékos legyen, annyira viselte egyre nehezebben a vele járó életstílust. A folytonos utazás, az újabb és újabb szállodák, az új arcok kezdtek egyre terhesebbé válni számára. Vannak emberek, akik szorosabban kötõdnek „ágyhoz és asztalhoz”, s az ilyenek, mint õ is, egy idõ után az állandóság nyújtotta biztonságra vágynak. És ekkor érkezett a meghívás a PGA of Europe Teching Professional versenyére, a kisoroszi Budapest Golf Parkba!

Innen már nyitott könyv Damian élete a magyar golfozók elõtt: két évig head pro volt Kisorosziban, s azóta a tatai Old Lake Golf Club golfigazgatói posztján tevékenykedik. Magyarországi munkáját missziónak tekinti, nevezetesen minél többekkel megismertetni a golfjátékot. Ma is részt vesz a PGA európai szemináriumain, folytonosan képzi magát. Elsõként használta oktatási segédeszközként a European Tour-on is ismert V1 software-t, amelyet a Testnevelési Egyetemen tartott elõadásain is bemutatott a hallgatóknak. 1998 óta folyamatosan publikál a hazai golfújságokban. 2003-ban a Magyar Junior Válogatott edzõjeként szép sikereket ért el csapatával.

Damian MacPherson - A golf alapjai... és Több golf

Jelenleg egyéb szakmai aktivitásai mellett a Magyar Golf Szövetség szakmai tanácsadója. Két tankönyv szerzõje: A golf alapjai... (2004) és Több golf (2005). Mindkét könyve a MacPherson Golf Academy tankönyve is. 



copyright © 2007 Golftanya Kft.